1. fejezet

Georgina:

  Azt szeretem a kora reggeli kelésben, hogy ha ilyenkor kinyitom az ablakot, olyan friss és tiszta a levegő. Mondjuk Los Angeles ezen részében általában tiszta a levegő, szerencsére nem a belvárosi részen lakunk, így nem lehet annyira érezni a szmogot, és a kipufogók füstjét. Imádom, amikor beáramló hideg levegő felfrissíti az agyam és a testem is.

 Miután elkészültem a reggeli teendőkkel, elindultam a suliba, s mint minden reggel, most is egyedül. Igazság szerint, ilyenkor még nem nagyon zavar, hisz így végig tudom gondolni a mára feladott tananyagot, újra áttudom nézni a leckét, és felkészülhetek lelkileg az aznapi megaláztatásokra. Nem mintha a Westhigh annyira különbözne a többi gimnáziumtól, valószínűleg máshol is ugyanez lenne a sorsom, csak ott négy évig, itt meg hét évig. Igazából szerintem tök jó, hogy a West-ben van ilyen főiskolai felkészítőszak, mert így nagyobb eséllyel jutunk be az egyetemre, ahova menni akarunk, és belekóstolhatunk az egyetemi tanulmányokba is. Alig várom már, hogy eljussak odáig. Az egyetemisták-vagy jelen esetben a felkészítősök, annyira menők. Bár valószínűleg én akkor sem leszek az. De hát ez van, mindig kell lennie egy lúzernek. Csak, jó lenne, ha nem mindig én lennék az.

Annyira szeretnék én is olyan szép, és közkedvelt lenni, mint Lexi. Vagy olyan tökéletes, és népszerű, mint Nicolette Monroe, az a szőke, gyönyörű felkészítős lány. Persze, míg ő már tizenkilenc évesen felkészítős, én még tizennyolc évesen is csak jövőre érettségizem. Jó persze, a legtöbben szintén tizenkilenc éves korukban érettségiznek, mint  a két barátnőm is, de én szeretnék egy évvel korábban érettségizni. Úgy még egy évvel fiatalabban kezdhetném meg a főiskolai tanulmányaimat is, bár még fogalmam sincs, mit szeretnék tanulni. Vagyis, van. Tudom, mi szeretnék lenni, de hát az lehetetlen.  Ha bárkinek elmondanám kinevetne. Igen, az én nagy álmom a modellkedés, esetleg színészet. De hát, az én külsőmmel? Kizárt.

  Néha utálom, hogy ilyen közel lakom a sulihoz, és nagyjából fél óra sétával már láthatom a gótikus stílusú, szürke épületet. De szeretem is, mivel így korán ideérek, még alig van valaki az iskolában, még a nagy, súlyos fakapu sincs kitámasztva. Hát, jöjjön aminek jönnie kell.

Marcus:

 Igen! Ma van a nagy nap. Végre kiderül, megkapom-e az első nagy lehetőségem arra, hogy kipróbálhassam magam-mint igazi rendező. Kiskorom óta rendező akarok lenni. Irányítani az embereket, megmondani ki mit csináljon, és hogyan, ez nekem való. Meg amúgy is imádom a filmeket, mindig tudni akartam pontosan hogy készülnek, és részese akartam lenni. És tudtam is, hogy sikerülni fog, hisz nekem minden sikerül. Így hát amikor elsős lettem a West-ben, már akkor vártam hogy felkészítős legyek, és részt vehessek a szokásos, éves előadások egyikébe-amit teljesen a diákok csinálnak minden egyes feladat az övék- természetesen mint rendező. Alsósként ugyan elvállaltam kisebb feladatokat, mint mellékszereplő, vagy ilyesmi, de azt is csak azért hogy láthassam, mit csinálnak a rendezők. Meg persze, mert állandóan felkértek valamilyen szerepre. Hát, ez van ha valaki olyan király, mint én.

 Csak egy probléma van. Bármekkora király is vagyok, az elsősök nem szokták megkapni sem az előadás, sem a divatbemutató, sem a zenés előadás sem pedig a film rendezését. Pláne nem a főrendezői címet, ami mind a négy előadás rendezését irányítja. Nem is tudom, melyiket szeretném legjobban megkapni. A film az klassz, én is legszívesebben filmrendező lennék, de elismerem, az még nekem is túl bonyolult, egyelőre. Aztán a zenés előadás. Nahát az is jó lenne, bár sokat kell agyalni, milyen legyen pontosan, hisz lehet koncert, kóruselőadás, zenés Ki mit tud?, tehát bármi, csak zenés legyen. A színdarab sem rossz, de mire az ember kiválasztja hogy melyik kezdő író forgatókönyvét mutassák be, hát az bonyolult. A divatbemutató izgalmas, hisz ott ki kell tölteni az űrt, amikor nem a modellek sétálnak fel-alá. Igazából bármelyik jó lenne, de végzősként mégis csak a főrendező lennék, hisz végső soron ő rendez mindent, ő mindenki főnöke, és óriási megtiszteltetés.

 Ahogy megláttam a suli körvonalait, futva tettem meg a hátralevő lépéseket. Felrohantam a lépcsőn, és mintha valaki útban lett volna, halványan éreztem is a lökést a karomon, de nem érdekelt. Az volt az egyetlen célom, hogy odajussak a faliújsághoz és lássam a beosztást. Átfurakodtam a tömegen, és szembesültem vele, hogy egyik rendezői posztot sem kaptam meg.

-A fenébe! Persze hogy a főrendezői címet az a beképzelt, végzős majom kapta, szerintem túlzás őt úgy emlegetni mint Spielberg utódja, bár tény hogy van valamennyi tehetsége. A film és a színdarab rendezését két másik végzős kapta, a divatbemutatót, és a zenés darabot pedig két másodéves kapta. Az egyikük, Zane Sparks volt, akit mindig is bírtam, hisz jó arc, nagyon tehetséges, és mindig szívesen segít ha kérem. Meg persze én is neki. Talán ő az egyetlen ember a suliból, akit tisztelek is.

 Csalódottan mentem át az izgatott tömegen, így már nem nagyon érdekelt az egész. Kétlem, hogy bárki is felkérne segédrendezőnek, és mellékszereplő maximum Zane divatbemutatóján lennék, de azt is átgondolnám. Viszont ahogy láttam, rajtam kívül mindenkit izgat ez az egész. Megyek, inkább megkeresem Jase-t, őt úgysem érdekli ez az egész.

Thomas:

  -Mekkora bunkó ez a srác. Még csak észre sem vette azt a szerencsétlen csajt akit fellökött.

Még jó, hogy nincs kinek elmondanom a gondolataimat, mert ezekért a szavakért néhány igen szúrós nézést kaptam volna attól a csapat elsős lánytól. Nem értem, mit szeretnek annyira ebben a srácban, nincs benne semmi különleges. Most azért, mert szőke? Jah hát igen, állítólag a lányoknak a kék szemű szőke herceg kell fehér lovon. De ennek még csak nem is kék a szeme, hanem olyan barnás. És nem is olyan vicces. Én már csak tudom, négy évig volt az osztálytársam, és hát meg kell hogy mondjam, Marcus Gilbert nem olyan nagy szám mint hiszik. A kötelező udvariassági köröket lefutja mindenkivel, általában pár kedves szava is van azokhoz akikhez épp úgy gondolja, de valójában senki sem tudja milyen.

 Bár lehetséges, hogy ez csak az én gondolkodásmódom, és az is valószínűsíthető, hogy ebben van a hiba, hisz senki nem akar velem barátkozni, többnyire észre sem vesznek. Mindegy, így vagy úgy, én nem tudok rajongani Marcus Gilbert-ért. A barátjáért, Jason Turner-ért meg még kevésbé. Az a srác szimplán egy tahó.

 Szerencsétlen vörös lányt meg senki sem segíti fel. Esetleg odamehetnék, és felajánlhatnám neki én, hogy segítek. Áá, nem. Ez kizárt. Még ő is keresztülnézne rajtam, bár ahogy látom ő se túl népszerű. Nah, ahogy látom egy lány végre odasiet hozzá a tömegen keresztül, és felsegíti. Ő már kevésbé népszerűtlen mint a barátnője, három fiú és nyálcsorgatva bámulta meg. Nem csodálom, őket még csak az érdekli hogy néz ki a lány. És hát meg kell mondjam jól néz ki. Vékony, de a megfelelő helyeken igencsak telt idomokkal van megáldva.

Georgina:

  -Minden rendben? Nem hiszem el, hogy az a bunkó észre sem vette, hogy fellökött.-nézett a szőke srác után igencsak szúrós tekintettel Elena, az egyik legjobb barátnőm.

 -Semmi bajom. Hagyjad.-válaszoltam, miközben leporoltam a ruháimat.-Nekik úgysem számít kin gázolnak át.

 -Bunkó.-állapította meg Ellie, aztán elindult fel a lépcsőn, én pedig követtem.

 A terem még alig volt tele, ahogy beléptünk, bár ez mit sem számított, engem így se, úgy se vesz észre senki, és Ellie-t is csak pár fiú lesi meg lopva. Leültünk a szokásos helyünkre, Elli közvetlenül az első padba az ajtó mellé, én pedig eggyel mögötte. Feltettem a fekete hátizsákom a nemlétező padtársam helyére, majd elővettem a töri cuccom, mert ma-mint minden hétfőn- ez lesz az első óránk, Mr Stone-nal, aki az egyik kedvenc tanárom. Ő mindig mindenkivel kedves, és segítőkész, és nagyon jól tanítja a történelmet, szerintem nagyon élvezhető. És kivételesen nem csak én gondolom így, mert a legtöbben figyelnek az óráin, szinte csak Elli és Lexi dumálják végig meg pár fiú-akikre mindig rászól Mr Stone, csak valahogy Elliék beszélgetése nem zavarja.

  -Georgi, mit csinálsz ma délután?-kérdezte Elli, kizökkentve engem a gondolataimból, így eltartott pár percig mire leesett mit is kérdezett.

  -Én?Ja, csak tanulok, mint mindig.-válaszoltam az igazsághoz híven, hisz szinte sosincs programom.

  -Nincs kedved eljönni Sweety-be?-kérdezte behízelgő hangon. A Sweety egy cukrászdával egybekötött édesség bolt, ami az egyik kedvenc helyünk. Isteni sütiket, fagyikat és tejberizst csinálnak ott, és az egész tele van édességgel.

 -Tudod, hogy holnap írunk matekdogát, és tanulnom kell rá.-Mondtam, mire láttam hogy elszomorodik kicsit.

Persze, Ellának nem kell annyit tanulnia mint nekem, mert neki nem olyan szigorú az anyukája, és okosabb is mint. A matek meg általában megy neki, és nem is törődik annyit a tanulással mint kéne.

 -De ne mááár Georgi, ez egy tök könnyű anyag.-nyafogott Elli, miközben lehuppant mellém az asztalra.

 -Ella, nekem tényleg tanulnom kell.-próbáltam úgy közölni, hogy ne kérleljen tovább, mert azt órákig tudta csinálni. Szerencsére a csengő megmentett, és most Mr Stone is pontos volt, ezért kénytelen volt visszamenni a helyére, miközben azt nézte, hogy Lexi befut-e időben, vagy kénytelen egyedül végig ülni az első órát.Ahogy elnézem, inkább az utóbbi.

Marcus:

 Persze, hogy Jase-t már megint nem lehet előkeríteni a föld alól sem. Hol a francban van már? Lehet jobb lenne bemenni a stúdióba lassan, mert ott lesz az első órám. Legalábbis azt hiszem.

  Mialatt lesétáltam az alagsorba a stúdióhoz, vagy húszan köszöntek, és integettek. Mindenkinek visszaköszöntem, vagy legalábbis próbáltam, de ha három embert ismertem közülük úgy tényleg, az már jó arány. Jó, nem azt mondom, imádom hogy ilyen népszerű vagyok, és szeretnek az emberek, de most baromira nincs kedvem dumálni senkivel sem. Így is kb. meghallgathatom majd a fél suli sajnálkozását, hogy nem kaptam meg egyik előadás rendezését sem. Még jó, hogy senki sem tudta, mennyire akartam valamelyiket. Leszámítva persze a húgomat és Jason-t-bár őt úgysem érdekli ez az egész.

  Biztos, hogy látszik rajtam milyen állapotban vagyok, mert senki sem mer közeledni, tehát talán életemben harmadszor, csendben, és egyedül várom, hogy beérjen a tanár. Bár lehet, hogy az előadás miatt, ma az a nagyképű majom jön, hogy beszámoljon a részletekről, és hogy elkezdje keresni az alattvalóit. Nézzük, ha ma hétfő van, péntekre fogják kihirdetni a stábokat. Nem irigylem őket, négy nap alatt kiválasztani a hangosítót, a rendezőhelyettest, a hangmérnököt, ahol kell, a forgatókönyv írót, meg még a többi stábtagot. Még jó, hogy a szereplők kiválasztására több idő van. Azt csak jövőhét péntekre kell. Bár nem tudom, miért gondolkozom ezen, hisz úgysem áll szándékomban részt venni rajta. Még az idei témát se tudom.

  Na, ahogy sejtettem. Most lépett be a beképzelt majom, önelégült vigyorral a tenyérbemászó képén. Egyébként tényleg majom feje van, hasonlít egy páviánra, még a haja színe is olyan szürkés-barna mint a majmok szőre, és a szeme is barna. El se hiszem, hogy nincs jobb szórakozásom, mint hogy azt figyeljem, hogy a hosszúkás, és széles arccsontja mennyire ugyanolyan, mint a páviánoké.

-Mint tudjátok-kezdte, még mindig azzal az önelégült vigyorral a képén.-idén én lettem az előadások főrendezője. Gondolom, azt is tudjátok, hogy négy napunk van arra a többi rendezővel, hogy kiválasszuk a stábunkat. Sokan azt gondoljátok, ilyenkor nekem van a legegyszerűbb dolgom, hisz nekem nem kell sok embert keresnem, nekem csak a felügyelés a dolgom. Nos, ti tévedtek. Az enyém a legnagyobb felelősség, hisz az én dolgom, hogy mindenre odafigyeljek, az egészet nekem kell rendben tartanom.-mondta, külön hangsúlyozva a nekem szót.

  Beképzelt majom. Most komolyan csak azért jött be, hogy dicsekedjen? Ahelyett, hogy elkezdené a nagyon fontos dolgait, már most. Esküszöm, még az is idegesít, ahogy lép. Mivel elég magas, hosszú lábai vannak, és ezeket elég furán rakja. Azt hiszem, úgy próbál lépni, mint ahogy régen az előkelőségek. Csakhogy ez nem sikerül neki, így elég nevetséges, kb. egy méteres hosszú, hintázó lépéseivel. És ez a tartás! Tényleg a királyokat akarja utánozni a nyújtott nyakával, felemelt fejével, és túl egyenes hátával, miközben fel-alá sétál a padok előtt, ujjhegyeit összetéve.

  -Idén,-folytatta- figyelembe véve a témát, ami ugye a "rejtélyes sötétség" lett-ehhez nem szeretnék hozzáfűzni semmit, úgy gondoltuk a rendező társaimmal, hogy a négy előadás egymástól teljesen különálló lesz, a tavalyiakkal ellentétben. 

 Nem gondoltam, hogy ettől a majomtól bármi értelmes ötletet is hallani fogok Kíváncsi vagyok, Zane hogy fogja megoldani a divatbemutatót.

 -Mindegy is igazából, hisz még nem volt időnk megbeszélni a részleteket, rátok csak annyi tartozik, hogy a következő órában kidolgozzuk a részleteket, az ezt követő két órában pedig jelentkezhettek rendezőasszisztensnek.-fejezte egyúttal a szövegét és a járkálást is, a beképzelt majom, majd egy biccentés után kivonult a teremből, mellette pedig bejött az igazgatóhelyettes, és elmagyarázta hogy fog zajlani az esemény-mint minden évben.

Thomas:

  Na egy valamiért nem sajnálom, hogy a társadalom kitaszítottjaként kell élnem az iskolában,-ez pedig ez az előadásos hülyeség. Mint minden évben, most is az egész iskola be van zsongva, szinte mindenki beakar kerülni az előadásba vagy így, vagy úgy. A módszerek, attól függően változnak, hogy épp ki a rendező. Még jó, hogy a biológia-kémia fakultáción nem az a fő téma.

 -Jó hírem van, gyerekek.-lépett be a csoportfőnökünk igencsak lelkesen a terembe,-ami nekem nagyon nem tetszett, rosszat sejtek. Ha Mrs Appleston ilyen lelkes, akkor általában valamilyen feladatott kaptunk, aminek legtöbbször semmi értelme.-Az idei előadásokban részt vesz a mi csoportunk is.

 A teremben izgatott, és érdeklődő sutyorgás hallatszott, senki sem tudta elképzelni, mire céloz ezzel a tanárnő.

 -Idén, azok akik orvosnak, vagy ápolónak tanulnak, a próbák közbeni sérüléseket fogják ellátni. Tudom, hogy ez nem olyan nagy dolog, de legalább gyakorlás.-mosolygott ránk szélesen, és mint mindig ha izgatott, most is kipirosodott kissé kerekded arca. Szürke szemébe élénk csillogás költözött, és nagyjából percenként elsöpörte az arca elől fülig érő, sárgás-szőke haját. Ilyenkor mindig kicsit fiatalabbnak látszott, nem annak a negyven év körüli kedves néninek, akinek általában látszani szokott.-A kémia faktosok  pedig, az előadások előtt tartani fognak egy rövid, de annál látványosabb bemutatót. Tudom, hogy ez még nem az egész csoportra vonatkozik, de várjátok ki a végét. Úgy látszik, az idén nagy terveik vannak a rendezőknek, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.Addig is folytassuk az oxigén és hidrogén kapcsolatáról szóló leckénk.

  Nem lehet igaz, hogy idén részt kell vennem ebben a borzalomban. Ha tudtam volna, hogy az orvosi szak is bekerül ebbe a darabba, inkább elmegyek egy egyetemre, nem húzom itt az időt továbbra is.

Georgina:

 -Elnézést tanár úr, csak tudja a....-lépett be Lexi, kissé ziláltan, de így gyönyörűen a terembe-húsz perc késéssel.

  -Miss Brooks, nem érdekelnek az újabb kifogásai, inkább üljön le a helyére.-utasította rendre Mr Stone. 

Lexi gyorsan becsusszant a helyére, Ellie mellé, majd elkezdtek sugdolózni. Gondolom most meséli el, miért nem ért be időben. Igazából nem is zavart, hogy ilyenkor nem fordulnak hátra, így legalább nyugodtan koncentrálhatok az első világháború eseményeire. Miközben épp azt jegyeztem le, mi volt Amerika szerepe a világháborúban, egy összegyűrt cetli landolt a füzetem kellős közepén. Szerencsére Mr Stone nem vette észre. Gyorsan széthajtottam, majd elolvastam a kerek betűkkel írt, gyorsan lefirkantott levelet, amin egyértelműen látszott, hogy Lexi írta.

  Találkoztam egy helyes sráccal, meghívott kávéra, és elkérte a számom. Szünetben megmutatom a képét, lefényképeztem a telefonommal.

  L.

 Igen, ez jellemző Lexi-re. Mint ahogyan az is, ahogy végigbeszélgették az óra hátralevő részét Ellie-vel, én pedig minden szorgalmasan lejegyeztem, amíg ki nem csengettek.

  Szünetben csatlakoztam Lexi-ékhez, kimentünk a folyosóra a két lépcsősor közti korlátra támaszkodtunk, középen Lexi, mi pedig a két oldalán. Tényleg helyes volt a srác, vöröses-szőke a haja, zöld a szeme, és aranyos szeplős. Ha jól sejtem, úgy másfél hétig fogja bírni, amíg Lexi ki nem dobja. 

 -Ahj Lex, te mindig olyan szerencsés vagy.-sóhajtott vágyakozóan Elena, majd nagy barna szemeit az ég felé fordította. Nyilvánvalóan az épp aktuális srácról álmodozott, aki tetszik neki. Mindig olyan srácok tetszenek neki, akik teljesen elérhetetlenek. 

  -Áhh, ugyan már.-legyintett Lexi.-Ezek csak futó kalandok, ilyet te is bármikor összetudnál szedni.

  -Jah, leszámítva, hogy nem. Láttátok amúgy az idei előadások témáját? Rejtélyes sötétség. Szerintem tök jó lesz.-terelte el a szót Elena.-Kíváncsi vagyok, miket hoznak össze idén.

  -Miért nem jelentkezel valamelyikhez írónak? Neked ez tökre megy.-bátorította Lexi.

  -És majd pont az én ötletemet választanák ki. Ennyi erővel jelentkezz modellnek.-válaszolta Elena.

  -Tényleg Lex, tuti, hogy téged beválasztanának.-szóltam én is.

  -Rendben. Jelentkezem modellnek, ha te is jössz velem Georgi, és Ellie pedig beadja valamelyik előadásra a tervét.-ajánlotta Lexi.

  -Mi van? Hogy én modell? Ne már, lányok.-legyintettem.

  -De. De igen.-vigyorgott Elena.-Ha jelentkezel modellnek te is, írok a divatbemutatóra valamit.

 -Áll az alku.-jelentette ki Lexi.

  -De csajok, én nem vagyok modellalkat csak kinevettetném magam.-próbáltam lebeszélni őket.

 -Dehogyis, már van is ötletem mit írok, és nem látom akadályát miért ne lehetnél modell.-győzködött Elena.

  -Hát, ha ennyire akarjátok.-adtam meg magam.

Marcus:
 Miután letudtam vagy ötven sajnálkozó megjegyzést, hogy nem rendezek egyetlen előadást sem, és hiába kerestem Jase-t, most itt ülök a padomban, ismét egyedül, és azon gondolkozom jelentkezzem-e segédrendezőnek. Végül is, egy elsősnek az is nagy megtiszteltetés,  de Marcus Gilbert nem fog megalázkodni senki előtt sem, nem fog könyörögni senkinek sem, pláne nem egy ostoba, diákelőadás rendezőasszisztensi feladatáért.  Kizárt dolog. Majd jövőre úgyis megkapom az egyik rendezői posztot, addig meg elleszek.
  -Marcus.-zökkentett ki egy ismerős hang, a gondolatmenetemből.
  -Szia, Zane. Gratulálok, hogy megkaptad a divatbemutató rendezését.-erőltettem magamra mosolyt. Bár végül is, ennek tényleg örülök.
  -Kösz szépen, tulajdonképpen erről akartam veled beszélni.-mondta Zane.-Reméltem, hogy jelentkezel az előző órában, ugyanis szeretnélek felkérni hogy legyél az egyik alrendezőm.
  -Hogy érted, hogy az alrendeződ?-értetlenkedtem.
  -Mivel idén ilyen, hogy is mondjam,-gondolkodott el pár pillanatra Zane.-érdekes témát kaptunk, ezért úgy döntöttünk, külön fogunk dolgozni. Tehát, egyikünk sem függ a másiktól, csak ugye a főrendezőnek kell beszámolnunk.
  -A hülye majomnak?-vágtam közbe.
  -Tessék?-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
  -Fabian. Úgy néz ki, mint egy pávián. És még rímel is.-közöltem.
  -Igaz.-vigyorodott el Zane.-Tényleg hasonlít egy rá. Na, de a lényeg, hogy én úgy döntöttem, hogy felosztom a divatbemutatót. Ugye kell őszi, téli, tavaszi, és nyári kollekció is, és a köztük lévő szünetek. Úgy gondoltam, hogy ősszel kezdünk, így a nyári kollekció után nem kell majd műsor. Ezek között, én úgy gondoltam, hogy az évszak váltás hangulatára menjen egy műsor, és szeretnék felvenni két alrendezőt, akik megkapják az egyik kollekciót, és az ahhoz tartozó műsort, illetve egy rendezőasszisztenst, aki nekem fog segíteni a másik két évszaknál, és a közte lévő műsornál. Szeretném, ha te lennél az egyik alrendezőm, és ezt vedd megtiszteltetésnek, mert egy elsős sem kap ilyen lehetőséget, és én is csak neked ajánlom fel.
  -Hű. Nem is tudom, mit mondjak.-jöttem zavarba.
  -Elvállalod?-kérdezett rá Zane.
  -Persze.-vágtam rá.
  -Ez elég is.-mondta ő.
  -Nagyon köszi.-hálálkodtam.-Ez tényleg nagy lehetőség.